A pesterzsébeti kiserdő takarítása

2026.04.27

Meghívást kaptunk a Pesterzsébeti Önkormányzat Szociális Foglalkoztató Osztálya által megszervezett hagyományos kiserdő-takarításra. A programon a kerület általános iskolái és gimnáziumai vettek részt 2026. április 17-én, pénteken. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, szép, napos időben dolgozhattunk.

Iskolánkból a 8. évfolyam és a 10. osztály tanulói jelentek meg. Az általános tájékoztató után az osztályok megkapták a szükséges eszközöket, és kijelölték számunkra a takarítandó területet. Hamar kiderült, hogy bőven akad munka: rengeteg eldobott hulladék borította az erdőt. Gyorsan teltek a szemeteszsákok, a diákok pedig többször is megtöltött talicskákkal fordultak a konténerekhez. Látványos volt, ahogy egyre gyűlt a szemét, és tisztult a környezet. A program egyben verseny is volt 11:00 és 12:30 között: az nyert, aki a legtöbb hulladékot gyűjtötte össze.

Amíg az eredményhirdetésre vártunk, az önkormányzat szendvicsekkel, innivalóval és gyümölccsel látta vendégül a résztvevőket, ami nagyon jól esett a munka után.

Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy az általános iskolák között a 8.a osztályunk kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 83 zsák szemetet gyűjtöttünk össze, ezzel első helyezést értünk el. 

Összességében nagyon hasznos és élményekben gazdag programon vettünk részt. Nemcsak a környezetünkért tettünk valami fontosat, hanem megtapasztaltuk az együttműködés és az összefogás erejét is.

Share