A verseny október 9-én pénteken 14 órától 15 óráig tartott, amin 19 csapatunkból 18 csapat vett részt. Egy-egy tanuló betegsége miatt néhány csapat kevesebb fővel jelent meg. Minden évfolyamon egy-egy csapat bekerült területi szinten az első 10 közé. A csapatok végleges eredményeit a táblázat mutatja.

Budapest XX. Kerületi
Nagy László Általános Iskola és Gimnázium
Legfrissebb híreink
Családi egészség és sportnap
Idén 30 éves alapítványunk a hagyományokhoz híven megrendezte az őszi sportnapot, és úgy határozott, hogy azt tavasszal is megszervezi. Támogatóink között üdvözölhettük az Auchan-t, a McDonald's-t, a Gelato fagyizót és a Dél-pesti Kórház EFI dolgozóit. Gyóni Ibolya és Vig Orsolya mérték a vérnyomást, vércukor- és koleszterinteszteket készítettek. A...
Gólyanap a kilencedik évfolyamosoknak
Elérkezett a nap, amikor legújabb kilencedikes diákjaink végre teljes gőzzel beléphettek az iskolai élet sűrűjébe. A DÖK által szervezett Gólyanap fehőtlen nevetéssel és igazi közösségépítő feladatokkal telt.
A Zene világnapja
Október 1-jén a Zene világnapján iskolánk alsó tagozatos tanulói is együtt ünnepelték a zene örömét. Az ünnepi program egyik legvidámabb pillanata a közös éneklés volt. A gyerekek együtt énekelték Halász Judit egy dalát. Jó volt megtapasztalni, hogy a zene képes egy pillanat alatt közösséget teremteni, és mosolyt csalni kicsik és nagyok arcára.
Bringasuli a Nagy Lászlóban
A Bringakultúra Egyesület az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ támogatásával kerékpáros közlekedésbiztonsági programot szervez a 2026/2027-es tanévben. A kezdeményezés célja, hogy országszerte gyakorlati foglalkozásokat biztosítson a Bringasuli módszertana alapján a 4–6. évfolyamos tanulók számára.
Kis-Duna-part kincsei
A Kis-Duna-part kincsei tanösvényen voltunk, ahol egyszerre tudtunk kikapcsolódni és tanulni a természetről.
A feladatok során megismerhettük a folyók környezetét és élővilágát. Láthattunk tőkés récét, hattyút és mocsári teknőst. A vízben megfigyeltünk különböző halrajokat is. A partot végig fűzfák és nádasok borították. A folyón gyönyörű...
Játékvár a felső tagozaton
Szeptember 18-án, pénteken 14 és 16 óra között rendezte meg a Diákönkormányzat (DÖK) a már nagyon várt Felsősök Játékvárát. A rendezvényt a DÖK tagjai hatalmas igyekezettel és lelkesedéssel szervezték, hogy egy igazán élménydús délutánt biztosítsanak az iskola felső tagozatos diákjainak.
Megnyílt a laptop igénylési felület
Intézményünkben is folytatódik a 2026/2027-es tanévben a Klebelsberg Központ által megvalósított "Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" c. projekt.
Mezei Futóverseny
2026. szeptember 15-én rendezték meg a Budapesr XX. kerületi Diákolimpia Mezei Futóversenyét, ahol iskolánk tanulói ismét nagyszerűen helytálltak. A versenyen több korcsoportban is rajthoz álltak a fiúk és a lányok, és mindenki nagy lelkesedéssel, kitartással és sportszerűen küzdött a minél jobb eredményért.





























