Zempléni vándortábor

1. nap

Július 7-én indult a 40 fős csapatunk a Keleti Pályaudvarról Sátoraljaújhelyre, majd onnan Pálházára már busszal érkeztünk. A nagy távolság miatt az utazás fél napot vett igénybe, de mindenki feltalálta magát: kártyázott, beszélgetett, nézelődött, tervezgetett.

Pálházáról gyalogosan kerestük fel a Károlyi kastélyt, melyhez - akárcsak a keszthelyi Festetics kastélynál - fenyőfasor mutatta a régi utat, amelyen a száz évvel ezelőtti hintók hajtottak. Óriási ajtók, másfél méter magasan nyíló kilincsek vezettek a trófeákkal teli, interaktív kiállítói terekbe, lovaskocsira ülhettek a leleményes diákok, vagy épp szekeret vezethettek. A hatalmas parkot csak a szemünkkel járhattuk körbe, mert vissza kellett indulni: várt ránk a malom, ahol finom kenyérlángost ettünk, és megkaptuk az "Erdei vándortáboros" pólókat, hátizsákokat, kulacsokat. A korabeli molnárok munkájával ismerkedtünk meg a pálházi középkori vízimalomban, a búza őrlését, a malomkerék vízi hajtását (zsilipelését) is bemutatták nekünk, majd a Pálházi Állami Erdei Vasútra szálltunk, amellyel a Kemence-patak völgyében megközelítettük a Kőkapun át első szálláshelyünket, Rostallót.

Este bőrszütyőt készítettek a rátermettek: szabtak, lyukasztottak, ragasztottak és fűztek, míg a többiek a társasjátékoztak.

Az éjszaka igencsak hűvös volt: 10 C°-ra hűlt le a levegő! Térerő nem volt, melegvíz nem volt, igazi nomád életet éltünk.

2. nap

Reggeli után a Dérföldi-forrás felé indultunk, felfelé a Süveg-hegyen át a Bekecsi elágazásig. Innen az Országos Kékkör jelzését követtük. Kerestük a Nagy-Péter-mennykőről a kilátót, de nem találtuk, majd az István-kúti nyírjesen keresztül és a Mlaka-réten át az Országos Kéktúra vonaláról letérve érkeztünk vissza a rostallói sátortáborhoz. Utunkat keresztbezuhant fák akadályozták, amit kis csapatunk könnyedén legyőzött. Mivel az úton, a táborban nem volt térerő, boldogan fedeztük fel a "TÉRERŐ teret" és fél órás telefonálási szünetet tartottunk.

A táborhelyen a bőrözés után fadobozkát készítettünk, dekupázs technikával lehetett díszíteni vagy csak befesteni. Meglepetésre készültünk: Zsuzsa néninek ma volt a szülinapja, és mindenki valami kis ajándékkal kedveskedett neki. Meg is hatódott, amikor feldobáltuk az égbe, és sok lufis diák vette körül.

3. nap

Megtekintettük a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központban (RÖNK) berendezett természeti kiállítást. Bogarasdobozokat huzigáltunk, képkirakóztunk, lábnyomokat készítettünk, magaslesre ültünk, a kitömött élőlényeket figyeltük, és persze az erdész érdekes sztorijait hallgattuk. A külső szabadtéri padoknál mindenki kipróbálta a pirográfiát. A nap már magasan járt, amikor elindultunk a Mlaka-rétről az Országos Kékkör nyomvonalát követve következő szálláshelyünkre, a Gerendás-rétre. Itt már éjszaka nem fáztunk, mivel jóval magasabban jártunk, így nem hűlt le annyira a levegő. A nomád élet megmaradt a zuhanyozásnál - a többiek majd elmesélik... A Gerendás-réten asztalok, padok fogadtak, tűzrakóhely is kínálkozott. Ki is használtuk: volt aki hennázott, papírból ceruzatartót készített, legyezőt dekorált, színes fonalat font, ország-várost játszott, vagy Karola néni logikai játékaival múlatta az időt, de az esti boszorkánykonyha volt a legérdekesebb, benne a kondérban főzött füves tea rejtelmeivel.

4. nap

A korán kelők hajnalban indultak napfelkeltét lesni, csakhogy az időjárás nem kedvezett: beborult az ég, eleredt az eső, Emese bokája felmondta a szolgálatot.

Ez a nap volt a leghosszabb túra napja: minimum 30 km-t gyalogoltunk! Hát még amikor megtudtuk, hogy 3 perccel az orrunk előtt ment el a busz, amivel gyorsabban tehettük volna meg a túrát!

A Kecske-bércet délről megkerülve értük el a Zsidó-rétet, az Országos Kéktúra nyomvonalát követve Makkoshotykára jutottunk. Itt kettévált csapatunk: akik nem bírták a hosszú utat, Karola nénivel indultak Sárospatak iránt, míg a többiek a Malomkő tanösvényre tértek át és kapaszkodtak fel először a Király-hegyre. Onnan továbbmentek a Megyer-hegyre, a kilátóba és oda, ahol a fák között bújik meg a hajdani malomkőbánya helyén lévő, hatalmas sziklafalak által övezett kis Tengerszem. Itt a jól megérdemelt limonádékat elszörpöltük, és indultunk visszafelé: Patakon összefutottunk a leszakadó kis csapattal, és vonatra szálltunk, hogy gyorsítsunk, és ha még lehet, sötétedés előtt a táborba érjünk.

A megerőltető túra után jólesett a nyársak elkészítése, a szalonna sütögetése, az éneklés, zenehallgatás a tábortűz mellett.

5.nap

Indultunk a harmadik táborhelyre: Újhutára, ahol igazi ifjúsági szállás várt: faházak, közösségi tér, melegvizes mosdók, tusolók, hegyoldal nyuszival!

Igaz, volt bögöly is szép számmal, de szerencsénkre sikerült a szúrásuktól megmenekülnünk. Ági nénivel megint lehetett kézműveskedni: selyemfestést, batikolást, nemezelést. Zsuzsa néni indította a számháborút, majd délután vadászkutya-bemutatóval szórakoztattak bennünket. Este csapatalkotás Karola néni szabálya szerint: becsukott szemmel! A szájról olvasás, páros mutogatás, egy papíron állás, de a többi feladat is gondolkodásra késztette a csapatokat, akik ügyesen állták a sarat, és Ádám, Karola néni, Zsuzsa néni és Ági néni szavait figyelték.

6.nap

A Regéci vár felé vettük az irányt. Útközben, aki nem hozott esőkabátot, vissza kellett, hogy menjen a táborba! Az úton meg-megálltunk egy népi míves ház előtt, vagy a kis kútnál, a boltban. Egy rövidebb eső áztatott, ám azután csodálatosan kisütött a nap, és a pihenőkkel, emelkedőkkel terhes utunk alatt nem áztunk többet. Ahogy felértünk a várba, leszakadt az eső. Nagy vihar kerekedett, villámlott, zuhogott, de ekkor védett térben voltunk. A vár teraszán fagyiztunk, a boltban vásároltunk, vártuk, hogy elálljon az eső, majd elindultunk várfelfedező túránkra. Csodálatos tájkép fogadott a vár fokán és a vártoronyban egyaránt. A visszafelé úton megálltunk a Rákóczi emlékparknál és az üveghuták történetét bemutató kiállítótérben.

Este folytatódott a csapatok vetélkedője, majd az eredményhirdetés, a jutalomosztás és a tábor zárása következett.

7.nap

Zsuzsa néni és Karola néni elment a buszért, és a tábor bejáratánál ideiglenes megállót kértek: sok kis zsákfalut érintve jutottunk a tömött hátizsákokkal teli busszal Olaszliszkára. Ott várakoznunk kellett a vonatra bő egy órát. A Keletiben már vártak a szülők, testvérek, barátok, mindenkinek volt mit mesélnie!

Jövőre veletek egy új helyre megyünk, és másokat is szívesen várunk! Ízelítőül ennyit, és nézzétek meg a képeket is!

Brecsokné Kertész Ágnes