Vándortábor

Az augusztus sokak számára egy nagy kalanddal kezdődött: ismét elindultunk nagy hátizsákjainkkal a már hagyományosnak mondható vándortáborba, idén a zselici dombokat vettük célba.

Első nap, augusztus 1-jén a Keletiben gyülekeztünk, már 7 órakor odaértek a legfrissebbek. A vonatról Dombóvárnál át kellett szállni, aggódtunk, hogy a késéssel beérkező vonatról el tudjuk-e érni a Kaposvárra menőt. Szerencsénkre nem indították el addig, amíg fel nem szálltunk. Kaposváron megtekintettük az Erdészeti kiállítást, ahol Tamás bácsi megismertetett a környék vadjaival, fáival, az erdőgazdálkodás néhány elemével, de az interaktív kiállításon mindenki kedvére építhetett, "bogarászhatott". A távolsági busz ezután kivitt minket Kaposvár szélére, ahonnan sárga jelzésen indultunk első táborhelyünk felé. A vadászházban emeletes ágyak várták a turistákat, a teraszajtók hol nyíltak, hol nem nyíltak. Este lesétáltunk a közeli tóhoz, és csodálkozva vettük észre az úton átszaladgáló nyuszikat.

Második napi körtúránk ismét a szaladgáló nyuszik és a halastó mellett vitt. Lidi néni házánál kicsit megpihentünk, majd hamarosan elértük a kilátót és a Zselici Csillagparkot. Kártyázással ütve el az időt és a csillagvizsgáló interaktív játszóterén vártuk, hogy beengedjenek bennünket. Vaddisznó, őzike, bagoly és gombasereg fogadott a bemutatótérben. A csillagvizsgáló kupolájában a napfoltokat nézhettük meg, majd a lenti nagy teremben a meteoritokról és a fényszennyeződésről beszélt ismét Tamás bácsi. A csillagvizsgálóban megtekintett előadás után visszasétáltunk a Ropolyi Vadászházhoz. Óriási mennyiségű görögdinnye fogyott el és a reggeli maradéka is. Azért kibírtuk vacsoráig, vacsora után pedig döntetlennel végződő számháború következett, mások selyemfestéshez készítettek tervet, bőr karkötőt fontak. A hirtelen leszakadó eső izgalmassá tette az esténket, de főleg az, hogy az égből jövő áldáson kívül egy meghibásodás miatt nem volt víz a szálláson, sajnos még reggel sem, így az aktuális mosogatók megúszták a romeltakarítást.

Vasárnap, a tábor harmadik napján felkerekedtünk, hogy átgyalogoljunk Sasrétre, a következő táborhelyre. Kis pihenőt tartottunk Bőszénfán, ahol szelíd szarvasokat simogathattunk. Sajnos megint leszakadt az ég, így várni kellett a továbbindulással, később a nagy sár nehezítette a haladást. Útközben rejtélyes módon elveszett a piros kereszt jelzés, pedig nagyon figyeltük, egyszer Ági néni is (őt pedig még jobban), így végül 21 km lett a megtett táv. Nagyon örültünk, amikor megérkeztünk a zselici kisvasút nyomvonalához közel kialakított sátorhelyhez, ahol jól belaktunk a felszolgált tarhonyás hússal, majd röplabda, foci, kártyázás és egyebek adták az esti programot, kinek-kinek ízlése szerint.

Az éjszaka fázós volt, nagyon lehűlt a levegő. Reggeli után felszálltunk a zselici csühögőre, amit csak nekünk indítottak el ezen a hétfőn, és elutaztunk vele az almamelléki végállomásig. Útközben csodáltuk a tájat, a vadmadarakat, napraforgóföldeket. Almamelléken megtekintettük a vasúttörténeti kiállítást, hajtányoztunk, kipróbáltuk, mekkora egy lóerő. Nem maradhatott el a napi túra sem, gyalog mentünk vissza Sasrétre, ami egy 10 km-es könnyű kirándulás volt. Nehézséget csak olykor a piros jelzést átszelő villanypásztor jelentett, de megoldottuk, máskor juhnyáj mutatta nekünk az utat. A délutáni pihenő után – melynek során hagyományos módon Ági néni jóvoltából nemezelhetett, akinek ehhez volt kedve – csapatokban próbálták megoldani táborozóink a sasréti rejtélyt: ki lopta el és miért, és hova rejtette a báró vadászpuskáját? A másfél kilométeresnek gondolt kiruccanás kicsit hosszabb lett, de a rejtély legalább megoldódott. A vagdalt rizibizinek nagy sikere volt, utána a szokásos játék és sport következett – a mosogatóbrigád persze, ahogy azt minden reggeli és vacsora után tette, előbb nagy lelkesedéssel eltüntette a szennyes edényeket, így később tudott csak a játékba bekapcsolódni.

Kedden újabb táborhelyre indultunk: Simonfára. Bő 16 km-es utunk most különösebb eseményektől mentes volt. Új táborhelyünkön szinte luxus körülmények vártak minket a Meteor turistaházban. Délután kézműveskedtünk (a kínálat kiégészült a dekupázsolással), mások beszélgettek, boltba kirándultak. Este a szokásos táborzáró játék következett (egy nappal előrébb hozva): Zsuzsa néni kreativitását dicséri a sok, változatosabbnál változatosabb, viccesebbnél viccesebb játék, melyek során megmérkőztek az egyes csapatok. Volt cipőpárosító-rohangálós, erőemelős, szájról olvasós, rajztehetséget felmérő és sok más feladat. A hangulat fergeteges volt, a verseny kiélezett, de az eredményhirdetésre másnapig várni kellett.

A tábor utolsó előtti napján délelőtt egy 11 km-es körtúrát tettünk a környéken, néhányan Ági nénivel otthon maradtak pihenni, regenerálódni – és ebbe a finom meglepetésebéd készítése is belefért. Délután kicsi pihenőt és boltjárást követően a csapat nagy része felkerekedett, és elment Kaposvárra, a Virágfürdőbe, ahol végre igazán lazíthattunk a sok-sok lejárt kilométer után. Néhányan Enikő nénivel otthon maradtak, kézműveskedtek, boltba mentek, várták haza a csapatot. Este igazi táborzárás volt – sajnos tábortüzet nem rakhattunk a tűzgyújtási tilalom miatt –, kiosztásra kerültek a jutalmak, elmondásra kerültek a dicséretek, elismerések, majd dinnyeevéssel koronáztuk meg az estét. Késői takarodó volt, így aztán nehéz ébredésre számítottunk reggel fél 6-kor, de a "nagyok" hangos ébresztésének nem lehetett ellenállni. A finom, meleg reggeli után már 7-kor útra készen álltunk. Egy utolsó közös kép, és indultunk az idei vándortábor utolsó túrájára, melynek végállomása Kaposvár, a vasútállomás volt, mely során kb. 13 kilométert gyalogoltunk. Sokakat a vasútállomás tőszomszédságában lévő gyorsétterem elérése motivált, így hamar leküzdöttük a távot, és megkoronáztuk a beérkezést egy ebéddel. Vonatunk 12 órakor indult Kaposvárról Budapest Keleti pályaudvarra. Lábainkban nagyjából 85 kilométer és 1400 méter szintkülönbség.

Viszlát, Zselic, viszlát, vándortábor, jövőre újra jövünk új utakat felfedezni!