Nagy László születésének 100. évfordulója

Száz éve, 1925 nyarán született Nagy László, iskolánk névadója. Életműve előtt tisztelegve novemberben Nagy László-hetet szerveztünk.
A hét minden napjára jutott valamilyen program, rendezvény. Hétfőn a felső tagozatos és gimnáziumi osztályokban versmondó diákok Nagy László költeményeivel varázsoltak ünnepi hangulatot a tanórákon. A hét további napjain sem maradtunk versek nélkül: reggelente tanáraink tolmácsolásában csendültek fel a költő sorai. A kedden és szerdán megnyílt kiállítások, tárlatok Nagy László életének meghatározó állomásait és képzőművészeti munkásságát mutatták be, betekintést nyújtva a költő sokoldalúságába. A csütörtöki vásár igazi sikert aratott: nyolcadikos diákjaink által készített ajándéktárgyak – könyvjelzők, kavicsok, lézervágott kulcstartók – mind Nagy László verseinek részleteivel díszítve találtak gazdára. A kreativitás és az irodalom találkozása különleges élményt nyújtott alkotóknak és vásárlóknak. Pénteken az iskolai kórus előadásában csendültek fel Sebő Ferenc által megzenésített Nagy László-versek.
Alsó tagozatos diákjaink számára az iskola folyosóin tanösvényt készítettünk, így interaktívan ismerhették meg Nagy László munkásságát, sokszínűségét. A tanösvény segítségével kvíz feladatokat oldottak meg tanulóink, illetve Nagy László szellemiségét tükröző "kreatív falat" készítettek. A költő Balatonparton című verséhez kapcsolódva szimbolikusan körbe sétálták alsó tagozatosaink a Balatont, miközben a költő verseit szavalták.
Az 5-12. évfolyam diákjai számára csapatverseny szerveztünk, melynek keretében az iskolában kiragasztott versrészletekkel kapcsolatos kvízeket oldottak meg, képregényt, kalligrammát készítettek a versenyzők. Nagy sikert aratott a digitális felület "lyukas" versszövegek kiegészítése, itt mutathatták meg a versenyzők, mennyire és milyen költemények váltak számukra ismertté a hét során. A programsorozat legkiemelkedőbb eseménye a 12.A osztályosok által készített podcast volt, amelyben a diákok Nagy László unokájával, Nagy Borbála Rékával beszélgettek. A podcastet minden érdeklődő meghallgathatta a folyosóra kihelyezett qr-kódok segítségével. A csapatverseny döntősei értékes jutalmakat kaptak.
A Nagy László-hét programsorozat méltó zárása volt a "Ki viszi át…?" kerületi versillusztrációs rajzpályázat kiállítása és a díjátadó ünnepség. A pályázatra közel 360 alkotás érkezett. Az ünnepélyes díjátadón részt vettek a kerületi iskolák igazgatói, a pályázó diákok és felkészítő tanáraik. Az iskola aulájában egyedülálló kiállítás várta a látogatókat, a díjnyertes alkotások és Nagy László verseinek találkozása különleges élményt nyújtott.
A hét eseményei nem csupán a költő emlékét idézték fel, hanem közösségünk kulturális életét is gazdagították. A diákoknak és pedagógusoknak kínált irodalmi, képzőművészeti, zenei élmények, programok valódi kulturális központtá változtatták iskolánkat.
