Természetjárás a Normafánál

Természetjárás a Normafánál

Második természetjáró túránk egy ködös novemberi napon indult. Kissé dideregve gyülekezett az iskola előtt a kis csapatunk, ahova nemcsak gyerekek, hanem szülők is csatlakoztak.

Az első állomásunk a Normafánál volt, ahol megtudtuk a hely nevének a történetét. Budapest határkövei megmutatták, hogy hajdan meddig tartott a város.  A szürkés ködben a napocska is kezdett előbújni, mire a Libegőhöz értünk. A drótkötélpálya nevére sok ötlet volt, például acélpók, bűvös szék, drótcsacsi, függőszék stb., de végül a mai nevét kapta meg.  Péter bácsi út közben sok érdekességet mesélt a természeti jelenségekről, így egy rögtönzött természetismeret-órán is részt vettünk. Remek fotókat készítettek a gyerekek. A büfében jólesett a forró tea és a kakaó. Kissé meredek lépcsőn mentünk fel a János-hegyi kilátóhoz, ahol a köd miatt nem tudtunk a tájban gyönyörködni. A kilátó szépsége azonban rabul ejtett minket, ezért ott csináltunk egy csoportképet. Az őszi erdő hangulata mindenkit megragadott, és élvezettel jártuk végig a körtúrát. Gyermekvasúttal utaztunk vissza a Normafa állomáshoz. A gyerekek élvezettel figyelték a kisvasutasok munkáját, és szívesen beszélgettek velük.

Kellemesen elfáradva értünk vissza az iskolához!

A következő túránkat már jó lenne egy havas tájon folytatni!

Várunk mindenkit szeretettel!

Zsuzsa néni, Péter bácsi

 

Elérhetőség

Budapest XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode