Rendhagyó ének-zene órák

Rendhagyó ének-zene órák

Iskolánkban az első félévben  10 rendhagyó ének- zene órán vehettek részt az általános iskola alsó és felső tagozatos diákjai, valamint a gimnáziumi osztályok.

A szervező tanár Hegyi Mónika tanárnő volt.

Bízunk benne, hogy a hagyomány folytatódik az iskolában.

 

Gitárral szörföztünk

Temesi Berci Artisjus díjas basszusgitáros évek óta oktatja a gitárművészetet, sok sikeres basszusgitáros került már ki a kezei alól. Ezért egy interaktív iskolai énekóra megtartása külön örömet okoz neki, hiszen egyszerre sok-sok diákkal foglalkozhat. A rendhagyó énekórákat tehetséges és tapasztalt zenésztársával, a Kőbányai Zenei Stúdió gitártanárával, ifj. Tornóczky Ferenc gitárművésszel együtt tartja. 

A tanórán bemutatták a könnyűzene főbb korszakait, kiemelve a jazz és a smooth jazz stílust, de érintették a funky, a folk és a pop műfajokat is. Bemutatták, hogyan ismerhető fel egy basszusgitár, de megismertették a szóló- és az elektromos gitárt, valamit az akusztikus fém- és nylonhúros hangszerek közötti különbséget is.

Berci és Feri közvetlensége, a folyamatos interaktivitás a diákok figyelmét ébren tartotta, aktívan közreműködhettek és kérdezhettek, az óra után pedig megtekinthették és kipróbálhatták a gitárokat. ( 2 óra)

Garami Balázs (Danubius rádió, Roxy Rádió, Klasszik Rádió) és kísérő csellóművésze Simkó-Várnagy Mihály (Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekar, Havasi Balázs produkció, InFusion Trio, SlamOpera) egy ének-zene óra keretében bemutatták a modern könnyűzene és a klasszikus zene hasonlóságait. A 45 percbe zeneelmélet és zenetörténet egyaránt belefért, cél a zenei ismeretek interaktív átadása volt. Az óra végén a gyerekek megnézhették és ki is próbálhatták a hangszereket.

Zenei példákon keresztül a klasszikus remekművek értő befogadása a cél, azaz „hogyan érdemes zenét hallgatni?”. Ez fejleszti a tanulók érzelmi intelligenciáját és zenei műveltségét, ezáltal alakítja a fiatalok viselkedését, szokásaikat és legfőképpen a hozzáállásukat a mai világhoz és egymáshoz.

Az órából természetesen nem maradhatott ki az elektromos cselló és az elektronikus effektek különleges hangján megszólaló mini hangverseny sem. (2 óra)

Időutazás a trombita hangjával - Görögh Dániel iskolai zenefoglalkozása

Hogyan jutottunk el a fanfártól a Star Wars-ig? A trombita erős hangjával mindig is kitűnt a többi hangszer közül, ezért kezdetben figyelemfelkeltő hangszernek használták. A barokk korszakban fontossága már a dobok szintjére emelkedett. És hogy hogyan lett kiemelt szerepe a 21. században? Görögh Dániel trombitaművész előadása bemutatta a trombita útját az ókortól napjainkig. Az előadás sokszínűségét segítette, hogy Görögh Dániel több évtizedes zenei tevékenysége alkalmával számtalan zenei műfajjal találkozott, hiszen korábban tagja volt például Ladánybene27, a PASO, a Kowalsky meg a Vega, Takács Nikolas, Caramel, Ganxsta Zoli és a Kartel zenekaroknak; jelenleg pedig a Kodály Spicy Jazz, a Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Garami Funky Staff zenekarok állandó tagja. A különleges fúvós énekóra alkalmával az élvezetessé tett zenetörténet mellett előkerült a ritmusismeret és a dallamvezetés is. 

A diákok figyelmét a bemutató sokszínűsége folyamatosan ébren tartotta, aktívan közreműködhettek, énekelhettek, tapsolhattak és kérdezhettek is. Az óra végén pedig megnézhették és ki is próbálhatták a hangszert. (2 óra)

Herencsár Viktória cimbalomművész

Az interaktív ének-zene órán sok érdekességet tudhattak meg a gyerekek a cimbalmok kialakulásáról. Honnan származik a hangszer? Sok érdekes hangszer színesítette az órát.

A gyerekek sok ritmushangszeren kísérték Herencsár Viktóriát, énekeltek népdalokat. Az óra végén lelkesen nagyon sok gyerek kipróbálhatta a hangszereket. Színes, élményszerű óra részesei lehettek a gyerekek.

Herencsár Viktória 1991-ben a szervezője és házigazdája volt az első Cimbalom Világkongresszusnak, ahol megalakult a Cimbalom Világszövetség, melynek elnökéül választották. Azóta elnöke a Cimbalom Világszövetségnek.

 

 

Elérhetőség

Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode