Márciusi rajzversenyeredmények

Márciusi rajzversenyeredmények

Március 12-én a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban rendezték meg a 7.-8. évfolyamosok Fővárosi Komplex Rajzversenyét. Az iskolai válogatón Farkas Bence 7.a és Györke Katalin 8.c osztályos tanuló jutott tovább „A metamorfózis” c. pályázati kiírásra készített grafikai munkájukkal. A fővárosi versenyre egy-egy görög mitológiai átváltozást kellett megjeleníteniük a legügyesebbeknek. Farkas Bence Niobé és gyermekei történetét, Kata pedig Actaeon szarvassá változását és végső tusáját jelenítette meg. A két kiemelt képet az aulában tekinthettétek meg. A több mint 800 beküldött pályámunkából Györke Katát hívták be a végső döntőre, ahol ekfrázist készített Európa elrablásáról egy barokk képleírás alapján. 15.helyezést ért el.

Gratulálunk!

Március 19-én az 5.-6. osztályosok fővárosi komplex rajzversenyén 9 órától 12 óráig Takács Anita 5.b osztályos tanulónk mérhette össze magát évfolyamtársaival. Az ő pályamunkája szintén Actaeon története volt, míg a fővárosi versenyen feladatául Ikarosz bukása egy Breughel kép ekfrázisaként szolgált. 12. helyezett lett.

Gratulálunk!

Mindkét tanulónk érdemeit emeli, hogy tagozatos évfolyamtársaik között versengtek.

 Felkészítőjük: Brecsokné Kertész Ágnes

Elérhetőség

Budapest XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode