Balatonlellei tábor 2015

Balatonlellei tábor 2015

Az elmúlt tanévben a rajzszakkörösökkel több rajzi pályázaton vettünk részt. Egyik pályázatot a XX. kerületi Adventista Hetednapi Egyház írta ki, melyen diákjaink olyan sikeresen szerepeltek (fődíjat és első, második díjakat is nyertünk), hogy 4 tanulónk a volt 6.a osztályból (már 7.a osztályosok) ingyen vehettek részt  egy egyhetes balatonlellei táborozáson június 30-tól július 6-ig.

A tábor ideje alatt igazi kánikula volt. Sokszor mártóztunk meg a tóban, vízibicikliztünk, hűsöltünk. A közösségi éneklés,szabadtéri játékok, előadások , beszélgetések, a hallott történetek tanulságainak megtárgyalása, lelki elmélyülés volt a mindennapi teendőnk. Megismerkedtünk Beregszászról érkezett diákokkal. De a tábortűzi körjátékok  és az akadályverseny, kincskeresés is jó szórakozás volt számunkra. 

A kézműves foglalkozásokon gyöngyszövéssel és gyöngyfűzéssel karkötőt illetve állatkákat készítettek, nemezből fülbevaló és labda készült, volt, aki gobelinezett vagy keresztszemes mintát hímzett. Sétahajózásra, fagyizásra sétáltunk át a hajókikötőbe Lelle-felsőről, illetve kisvonattal kirándultunk Rádpusztára, ahol lovagolhattak, gokartoztak, arcukat festették…

A lellei képek közül válogattam egy pár darabot, hogy visszaidézze számunkra a gondtalan vakáció napjait! ITT tekinthetők meg.

Brecsokné Kertész Ágnes

rajztanár

2015.08.31.

Elérhetőség

Budapest XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode