A Magyar Nemzeti Galériában jártunk

A Magyar Nemzeti Galériában jártunk

A budai vár egyik kiállítását tekintettük meg kis csapatunkkal.

A Magyar Nemzeti Galéria az 1950-es évek végétől (az '56-os forradalom leverésétől) az 1960-as évek végéig (prágai tavasz) tartó időszakot az akkor készült alkotásokon keresztül mutatja be, mely a fiatalok számára már kevésbé ismert, az idősebb korosztály számára viszont nosztalgikus. A munka dicsőítését, a háborúk akkor is égető sebeit, a korszak korlátait vagy épp az új színeket, kísérletezéseket a festészet palettáin.

Az időszaki kiállítás címe: Keretek közt.

A kiállításon a mai fiatalok számára már kevésbé érzékelhető, hogy mi volt a Tiltott , a Tűrt és a Támogatott, de a történelmi korszak ismerősei azonnal felfedezik az úttörőnyakkendős képeket, az iskolai tankönyvekből jól ismert Martinász szobrot,és a leghíresebb alkotók képe mellett is nyugodtan elsétálnak, pedig Picasso, Leger, Guttuso képeivel is büszkélkedhet a kiállító.

A kiállítás egy óriási házhomlokzattal fogadja az arra járót, jelzi az akkori lakótelepi épületek arculatát,majd a hozzájuk tartozó belsőépítészeti munkákat, az akkor is és most is modernek számító design darabokat egy másik kiállító-térrészbe helyezi. A régi hanglemezek világát is  meghallgathattuk az egyik folyosószakaszon, illetve az elfáradt látogató   tévéképernyők elé ülhetett, hogy a legismertebb alkotóművészek interjúit megnézhesse. A szocialista realista és az absztrakt vagy épp  kalligráfikus művek között járva felfedezhettük az akkori művek mai korszakot idéző arculatát.

A kis csoportot Brecsokné Kertész Ágnes vezette.

Elérhetőség

Budapest XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode